bárány Attila vagyok, díídzséjj.
Nem mehettem ma Nógrádra és szerintem holnap sem mehetek, és így nem lehetek ott Noncsinak a 6. születésnapján a ROHADT BETEGSÉG MIATT! És pénteken nem voltam suliban, azaz tegnap, és így aztán suli után nem is mehettem el a Margitszigetre a PÁÁárommal, ahogy Lora hívja, pedig úgy volt, hogy megyünk, mert állítólag jó időt jósoltak. Most igazán vidám vagyok, és ezt ironikusan írtam. De istenem, hát összeszarom magam! Nem igaz már, hogy ilyenkor kell betegnek lennem, pont ilyenkor, amikor tegnap 4 tanár volt benn a suliban, és ezért mindenkit hazaküldtek a 4. óra után!
Ráadásul tegnap egész nap pizsamában voltam, de egyáltalán nem élveztem, mert délelőtt 39.4 volt a lázam folyamatosan, délután meg fájt a torkom és eldugult az orrom. Ma fél ötkor felébredtem és kábé fél hétkor aludtam vissza, majd nyolckor végérvényesen fölkeltem, és azóta kétszer kihánytam a belem, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy még jónéhányszor meg fogom ezt ismételni, mert kavarog a gyomrom.
Köszönöm, hogy elolvasták részletes beszámolómat állapotomról, nem tudom, minek írtam le.