Regi meg a Lorus

eeregina.blogspot.com

Köszönöm.

Most komolyan mi van? Mert 3 hétig nem volt blog meg semmi, és most végre bejött, ilyen teljesen alap beállításokkal, de legalább bejött. Azonban tegnap akartam magamnak csinálni blogot a bloggeren, de nem sikerült (mit is vártam), mert minden tök jól ment, már majdnem kész volt, erre kiírja, hogy küldjem el a telefonszámomat, amire küldenek egy kódot, amit aztán írjak be. De nem fogom elküldeni a telefonszámomat, mert ki tudja, utána mi a szart csinálnak vele. Különben sem hallottam még ilyet, hogy blogcsináláshoz kell telefonszám is. Miért nem kéri akkor az emilcímet? De tökmindegy, mert gondolom most, hogy mertem írni egy bejegyzést, újra az egész fantasztikus blog.com rendszer be fog szarni.

Köszöntem szíves figyelmüket, úgysem tudja majd elolvasni senki, ugye-e?

Merthogy eléggé kegyetlenül ergya. Azonban most beteg vagyok, ahogyan az egész osztályom is, de hősiesen nem maradok itthon. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy tegnap nem volt lázam, habár igencsak feltételezhető, hogy a hőmérő beszart. Mert 36.3-at mutatott, de nekem még a világon nem volt a testem 36.3 fokos, a legalacsonyabb 36.5, és amúgyis, amikor nem is vagyok beteg, általában 37, vagy 37.3 szokott lenni. Tegnap, amikor megmértem kábe úgy éreztem magam, mint amikor 38 fok felett volt tavaly, és nagyon fáztam meg fájt a bőröm. Gondolom ez a részletes leírás senkit sem érdekelt, de nem baj, csak annyit akartam megosztani az emberiségnek ama hatalmas százalékával, akik olvassák ezt a blogot, hogy soha soha többé nem hiszek Szebiék hőmérőjének.

Andi szülinapján tegnap ezek hangzottak el:

Ő: még a raktárnál keresztet formáz az ujjaiból, és a teherautó felé tartja. – Na ettől óvjon az Isten. Ducatótól. Sok szart kívántam már magamnak, de ez…

Éva (Szebi nagymamája): lefektete Barnabást.  – Na, majd mindjárt kiabál neked, Fannika.
F: – Igen. Áijőőő, azt szokta kiabálni.
Ő: – Igen? Áijő vagy?
F: elégedetten bólogat.
Ő: – Az jó. Én általában Szebinek szoktam szólítani magam, de hallottam már ilyen emberekről.

A: megszemlél két üveg tejet. – TEHÉN VAGY KECSKE?
F: – Csak sima tehén, nekem jó lesz.
Én: röhögőgörcsöt kapok, és azt este folyamán körülbelül még hússzor elüvöltöm magam, hogy tehén vagy kecske.

Ő: – Ki volt az? Éva, te voltál?
Én: – Igen. Éva volt. Éva nénike.
É: gyilkos szemekkel. – Mi van?

A: ad Szebinek egy pohár vizet. – Tessék, Sebastian. KA.
Én: – Éva nénike.
É: – Regike baba, ne szemtelenkedj.

Én: – Szia.
L: – Helló.
Végigmérjük egymást.
L: – Jó az inged.
Én: (Sz. ingében vagyok) – Kösz. (megint végigmérem)
É: – Az övé volt, csak azért mondja.
L: – Igen, az enyém volt.
Én: – Ja? Jó, pedig már épp azon gondolkodtam, hogy midre szólhatnék be.

Én: büfögök.
Laci(Sz. nagybátyja): – Egészségedre.
Én: – Nem kéne ennyit büfögnöd. Az asztalnál.
L: – Tudom, de engem nem tanítottak meg ezekre.

 L: belekóstol a sütibe, fintorog. – Ebben mi van?
Én: – Szar.

Ő: – Fú, nagyon megölném.
A: – Elég kicsit is megölnöd, ugyanakkora lesz a büntetése.

É: – Két idegen nyelvet tanultok?
Ő, Én: – Igen.
É: – Angol, meg? Német?
Én: – Én franciát.
L: – Francia? ZSÖ MÁPELL! Zsö mápell.
Én: – Igen, és je m’appelle mi?
L: – Laci.
Én: – Jó.
L: – Oké.
Én: – Akkor ezt megbeszéltük.
L: – Meg.

Köszönjük.

Hova tettem Lora könyveit? … Megvannak.

No. Éppen azon gondolkodám, hogy milyen hülyeség ez az iskola, mert csomó mindent már az általánosban megutáltatnak a gyerekekkel. Rengetegen szeretnének olvasni, de amikor azt mondják nekik, hogy kötelező, akkor persze, hogy elmegy tőle a kedvük, mert A kőszívű ember fiaitól meg más fantasztikus művektől még nekem is elmegy a kedvem, pedig én aztán olyan szörnyűségeket is végigszenvedtem még talán negyedikben, mint a Bogáncs, amit rajtam kívül egyetlenegy kis osztálytársam sem olvasott el. És én tökre szeretek futni, amikor nem muszáj. Mert mostanában már nagyon régóta tervezgetem, hogy eljárok futni, és ma el is mentem, első alkalommal, és olyan jó volt, hogy sötét volt meg hogy az utcalámpák fényében mindig láttam magam előtt futni az árnyékomat. Teljesen úgy éreztem magam, meg az árnyékom is úgy festett, mintha Lindsey lennék a Komfortos mennyországból. Nekem egyébként ő volt a kedvenc szereplőm. És annyira jólesett futni! De a suliban úgy utáltam, amikor azt mondták, hogy 2 kilómétert fussak le 10 perc alatt, és nem csak azért, mert mindig csak 12 perc alatt sikerült (ami mondjuk nem is volt olyan rossz), hanem azért is, mert milyen ordenáré baromság már?!

Lora egyébiránt kifejtette, hogy én nem vagyok normális ember, mert nem hallgatok folyamatosan zenét, csak akkor, amikor leülök, és kijelentem, hogy akkor most zenét hallgatok. De ez nem igaz, mert más cselekvések mellett is szeretek zenét hallgatni, írás mellett csak olyat, amiben nem énekelnek, mert akkor óhatatlanul is a szövegre figyelek, de amikor futok vagy rajzolok, tehát nem kell mélyenszántó gondolatokat alkotnom, akkor igenis nagyon szeretek zenét hallgatni, sőt, még jót is tesz, ha hallgatok. (DE MI A SZAR ZÖRÖG A HÁTAM MÖGÖTT? ÉS AMIKOR ODANÉZEK, AKKOR ABBAHAGYJA?)

Na, csak ilyen fantasztikus gondolathullámokat akartam megosztani önökkel. Köszöntem a figyelmet, cupp.

Ajj, annyira jól éreztem magam tegnap meg ma és annyira nem akartam, hogy vége legyen, és annyira hülye vagyok, hogy Loránál egy vicceset sem írtam fel, Nógrádon meg csak nagyon keveset a nagyon sokból, mert most jó lenne rajtuk nosztalgiázni – habár fogalmam sincs, hogy nosztalgiázásnak lehet-e nevezni az arra való emlékezést, ami a mai és az elmúlt napon történt.

Lucus: - Szebi, felhívjam az anyukádat?
Ő: – Mindenféleképpen.
L: – Hogy hívják az anyukádat?
Ő: – Nem emlékszem már rá.

Noncsi: – Mit csinálsz?
Melinda: – Megyek a templomba, mit csinálnék?

N: – Anya, ha elmegyek a templomba, letelik az egy hét, amíg nem ehetek cukrot?
Melinda: – Le.
N: – Jó, akkor megyek.
M: – Igen, de normálisan is kell viselkedni.
N: mintha mi sem történt volna. – Szia, anya.

M: – Te nem öltözöl ünneplőbe?
Mama: – Ki?
M: – Te.
Mama: – Én tiszta ruhába, ünneplőbe öltöztem.

Köszönjük. Most azonban csináltam egy emlék-dobozt, amit Laurától láttam, mert ennyi dolgot képtelen vagyok kirakni a parafatáblámra, de kidobni sem szeretném, annál szörnyűbb halált pedig végképp nem tudok elképzelni nekik, mint hogy a fiókban hánykolódjanak, úgyhogy nagyon jó helyük lesz abban a szép dobozban. Most azonban nem tudom, hol van az a füzet, amibe a múltkor 26 oldalnyi nógrádi aranyköpést írtam. Nem mintha közzé akarnám tenni, csak be akarom gépelni a “Noncsi, Lucus” nevezetű dokumentumba, amiben csak ilyen és ehhez hasonló dolgok vannak. Mindjárt megkeresem. Most 6 könyvet olvasok egyszerre, a Boleyn Anna titkos naplóját, az Állattemetőt, a Charlie és a csokoládégyárat, a Bradley, az osztály rémét, a Szívdesszertet és a new monát, ami az alkonyat nagyon vicces kiparodizálása, és csak azért new mona, mert a Bellát Mona Libának hívják benne, haha.

Na viszonthallásra.

(Ja! Ez most jutott az eszembe: Én: érzem, hogy a gatya a legteljesebb mértékig lecsúszik a seggemről, amikor guggolok. Felállok, de nem húzom fel, csak megrázom Lora felé a fenekem. – Laura, van fenekem, Lauraaa, nézd, milyen fenekem van! L: odanéz. – Na, olyan vagy, mint a Cartman. Én: – Olyan vicces? L: – Nem. Neki is ugyanilyen segge van. – Ezek szerint roppant hájas vagyok .)

Az imént: (SMS)
Én: A bridget jonest nem felejtettem ott, te mondtad, hogy a múltkor már visszahoztad, és naivan hittem neked.
L: Azt mondtam, NEM vittem el
Én: Áhá. Mi mindig megértjük egymást.

Viszhall, most már tényleg.

Basszus! Nem találom Horgas Bélától a Nylevöltögető című verset. A múltkor Melinda felolvasta nekem a telefonban, és nagyon tetszett, de sehol nincs fent online, csak mindenhol azt írják, hogy vedd meg azt a könyvét, és akkor abban benne van az a vers. De eddig minden ilyesmit megtaláltam a neten és most igazán bosszús vagyok, pedig annyira jó és elgondolkodtató volt. Lehet, hogy gyerekvers, de akkor is, én el akartam olvasni pontról pontra, és lerajzolni a nyelvöltögetőt. Cajjj.

Nagyon jól körvonalazódik a fejemben két írásom is, a Gyermekláncfű és a sátános könyvem, amit már el is kezdtem egy füzetben. Csomó ötletem van, de nem akarom egyikkel sem, hogy az legyen, hogy elkezdem, mint a Quija táblát, és utána meg egy fos lesz az egész, mert mégsem állt annyira össze, mint gondoltam. Nem tudom, hogy mit kéne írni és hogy hogyan. Kérek szépen isteni sugallatot már. Köszöntem.

Íííímádom! De miért jó mostanában a suli? És miért tök jófej (majdnem) mindenki az osztályban és az osztályon kívül? És miért gondolják azt a tanárok, hogy mindent tudok, és miért nem veszik észre, hogy nem tudok semmit? Miért sikerült az egész osztálynak elhitetnie a magyartanárral, hogy mindenki elolvasta mind a 15 kötelezőt, pedig közben senki nem olvasott el egy darabot sem? No one.  (most nem azért írtam ide, hogy no one, mert olyan menő vagyok, hanem ma dupla angolom volt, amit ugyan nem mondhatnék túl gyümölcsözőnek ezzel az új angoltanárral, akinek félelmetesen szörnyű magyarangolja van, de valamiért mégis egy Lady Sovereignhez hasonló idióta nő üvöltözi a fejemben azokat a mondatokan angolul, amiket most leírok. gondolom, tiszta és érthető volt.)

ANNYIRA JÓ DOLGOKAT KAPTAM A NÉVNAPOMRA MINDENKITŐL!

Új angoltanár (HÜLYE, HÜLYEHÜLYEEEeeeee): – Szóval az unokaöccs, a neffjúúú, és hogy van az unokahúg?
Én: – Niece. Niece!
Ú. a. – Senki?
Én: – NIECE!
Ú.a.: – Olivér? (mert most az az egyik új gyerek, és alapjáraton egyik újjal sincs baj, csak az egyik Franciaországban élt egy évet, ez az Olivér meg stréber és félig amerikai és áj láv ömerikás pólóban jár, és hirtelen minden tanár kedvence lett, főleg az angolé…)  
O: – Niece.
Ú. a.: – Igen, köszönöm, nagyon jó.
Én: az égbe dobom a kis kezeimet, és felháborodottan körülnézek.
Zita: – Ő IS MONDTA! DE… A REGINA IS MONDTA!
Én: – IGEEEEN! (bólogatok)
Ő: – És bólogat! Ez mi? Bólogat a kis fejével.
Ú. a.: – Jó, szóóó… Monikkaaa… Vagy nem Mónika? Vacc jor néjm?
Én: – Regina. Csak a Móni helyén ülök, mert csapatokat kellett alkotni, nem?
Ú. a.: – Na, akkor, ha te is tudod, akkor mondd el azt, hogy három unokatestvérem van, két fiú és két lány.
Én: – De az négy.
Ú.a.: – Jó, akkor két fiú és egy lány.
De basszus! És azt hiszi, hogy azzal meg tud szívatni, hogy el kell mondanom egy összetett mondatot. És amikor elmondom, akkor megdicsér, de közben felháborodott arcot vág.

Ú. a.: – Szóval mit mondtam most?
Én: – Hogy rajzoljunk egymás hátára egy üzenetet angolul.
Z., én egyszerre: – Alkoholos filccel.
Többiek: döbbent arc.
Ú. a.: – Nem, az ujjatokkal.
Jó a humora minden esetre.

Ú. a.: – Vatt vud ju bring vid ju tu ö dizörtid ájlend?
Z: – TAMPONT!

Ú. a.: – Vatt vud ju ít on dö ájlend? (kivagyok az amerikai kiejtéstől, hogy mindenhova döt mondanak, sehovase dit. meg amúgy is egy rakat fos.)
Ő: – Majmot!

Z: – De elvinném magammal a sminkcuccaimat is.
Én: – Azt minek?
Z: – Hát kifesteném vele azt a… ki lakik ott?
Én: – Hát a lakatlan szigeten nem lakik senki.
Z: – … Ja, igen.

Nati: – Néha úgy érzem… mintha kakilnom kéne.

Én: – Nektek nem is kellett pisilni?
Nati: – Nem, nekem majd két óra múlva.

Valami idióta munkásember kiordít a kocsiból, amin még 6 társával osztozik. – HELLÓ!
Az utcán Nórán és rajtam kívül nincs senki más.
Nóra: – ANYÁD!

Én: – Hííí, hercegnős füzeted van?
Nóra: – Igen!
Én: – De jó!
Nóra: – Ugye, milyen szép?
Én: – Aha!
Nóra: – Húgomtól kaptam, és nézd! Belül koronák vannak.
Ő: – Jézusom.
De azt a csendes megbotránkozást látni kellett volna.

 Nati: – Most mi a szar van? Most… MI A SZAR VAN MÁR?!

Francia tanár: – Jó, akkor ezt mindenkinek le kell fordítania, csak Natinak meg Reginának nem.
Nati: – Hála istennek még mindig szép álmai vannak a franciatudásunkról.

Niki: – Akkor hol találkozunk?
Nóra: fél órán keresztül magyarázza.
Niki: megrántja a vállát. – Jó, mindegy, úgyis elalszok.
Én: – Na de menjünk, mert nekünk óránk van, Nóra. Tudod, Niki, nem mindenki magántanuló, mint te.
Niki: – Hát akinek jár, annak jár. Ez a különbség.
Én. – Aki lusta az lusta, ez a különbség.
Niki: – Ki a lusta?!

Én: – NATÁLIA!
Nati: – NA!

Köszönjük.

Most leírom, hogy mi mindent csináltunk Romániában, mert visszakaptam azt a füzetemet, amit apa kocsijában hagytam.

1. nap: utazás, Kolozsváron alvás, és itt designer szálloda volt, amiben minden bútor olyan csúnya és szép volt egyszerre, és pontosan olyan használhatatlan, mint a magazinokban, és valami olyan designer csinálta, aki direkt szállodákra szakosodott, és állítólag ezen élte ki magát. Mellesleg a wc a szobákban zenélt, és be lehetett állítani, hogy milyen hangosan akarod, vagy ki is kapcsolhattad.
2. nap: érkezés a Historyba, ami Vármezőn van, és mindenki magyarul beszél, és én már másodszor voltam ott, és ííímádom azt a hotelt. Egy külön kis kétszemélyes gyönyörű házban lakik mindenki, de ettől függetlenül nem apartman. Felmentünk a környező hegyekre, ahol is találkoztunk az erdei óvoda tanulóival (?), és 6 vízesést láttunk, az egyikből pedig ittunk is, és ennek következtében a PÁÁárnak meg nekem végig hasmenésünk volt. Aztán este Lajosékkal (apa munkatársa) vacsoráztunk, akik a Historytól gyalog 5 percre laknak, és én íímádom a Lajosék. Egyébként a telkük végében folyik egy patak, ami szerintem már nem is patak, de még nem is folyó, csak azért elég széles és térdig ér és nagyon sebes és nagyon erős. Utána a PÁÁárral lehoztuk a matracot, letettük a fűbe, és odafeküdtünk és néztük a hullócsillagokat és egyszerre találtuk meg a nagy göncölt, pedig egyikünk sem tudta, hogy hol van. Aztán Mihaela is mellénk feküdt, ami kivételesen vicces volt, mert részeg volt, és ehhez hasonló hülyeségeket mondott folyamatosan: ” I think we’ll maybe get up tíz or eleven.”, meg néha elkezdett magában röhögni tök hangosan. Ja, amikor fent voltunk a hegyen, végi málnát szedtünk, ami az út mellett nőtt, a hegy tetején láttunk olyan cigányokat, akik sátrakban éltek és áfonyát szedtek egész nap, és az egyik beordított apának a kocsiba, hogy “Főnök, áfonyát?”. Örülök, hogy Romániában mindenki magyarul beszél. De itt ezen a részen van olyan falu is, ahol nem szolgálnak ki a boltban, ha román vagy. Na mindegy, a hegyen még a malacok, amiket ott legeltettek, disznóvakarónak használták az x6-ot, és hozzádörgölőztek és összekoszolták, amikor mi a vízesésnél voltunk, amire is apa csak egy “Kurva anyátok!” felszólalással tudott reagálni, és elkergette őket.
3. nap: Lajosék hazamennek, Árpiék (apa másik munkatársa és egyik legnagyobb spanja) megjönnek, és náluk vacsorázunk. Nagyon finom töltött képoszta, csülök, házi tejföl, és a PÁÁár rászoktatása a székely eledelre. Valamint közlik vele, hogy ő fogja megfőzni a gulyást és ő fogja sütni a húst az elkövetkezendő napokban, de PÁÁár nem retten meg, hanem keményen állja a sarat. (Árpiék telke Lajoséké mellett van, szóval itt is elfolyik a patak. A patak melletti farönkasztalnál ettünk a farönkszékeken.)
4. nap: reggeli Árpiáknál (akkora paradicsomok a kertből, mint a fejem, túlzás nélkül), kvadozás (én is vezettem a kvadot!), jégeső (itt már Szebi vezette, és annyira csúszott a jég, hogy majdnem belementünk egy rekettyésbe, de Szebinek az utolsó pillanatban sikerült visszafordítania, és így szarrá áztunk, a jég pedig szétvert minket, és egy napernyővel próbáltunk védekezni, ja, és a csúszós sziklás folyón is át kellett szaladnunk a jégesőben, mert máshogy nem lehet visszamenni Árpiékhoz), hússütés, Attila, Zsuzsa és András (Árpi lánya és a barátja, valamint apa újabb munkatársa) megérkeznek, mi pedig a jégeső után besköszöntő 40 fokban a patakban fürdünk ruhástól.
5. nap: fosás, pisztrángetetés, gulyás, amit apa főzött végül, búcsúzás, de mindezek előtt még apával felmentünk kvaddal az erdőbe, és nagyon féltem, mert az út igazán meredek volt, nem volt védőfelszerelésünk és volt, hogy a 4 kerékből csak 2 volt lent. És amikor dőltünk, mindig le akartam tenni a lábam, amit nem szabad, mert eltörik, amint leér a földre, de ugye ösztönösen mindig nyújtottam lefelé, aztán visszarántottam, a másik lábamat meg szétégette a motor, a kezem meg csúszott és felhólyagosodott, de azért nagyon jó volt, és utána úgy néztünk ki, mint a disznók, tekintve, hogy a patakon át kell közlekedni.
6. nap: History elhagyása, sóbarlang, Gyilkos-tó, Békás-szoros, este valami másik szállodában szálltunk meg, ami nagyon szép volt.
7. nap: hegy, tó, Drakula kastély, este Bucharest.
8. nap: repülővel haza.
De a 8. nap, az valójában 9. volt, mert 9 napot voltunk ott, csak egy napot kihagytam, nem tudom, melyiket, amikor a Medve-tó vizében fürödtünk, de az nem tudom, mikor volt.

Na cupp.

Hazajöttem Nógrádról, még tegnap, mert változott a terv, és így nem máig maradtam. De annyira jó volt! Majdnem minden nógrádi látogatásom után kijelentem, hogy még soha nem éreztem magam ennyire jól ott, és tessék, most is ezt kell, hogy mondjam. Az a baj, hogy az aranyköpésekkel majdnem egy egész füzetet teleírtam, úgyhogy nem fogom kiírni őket a blogba, hanem csak otthon begépelem a nógrádi aranyköpéses dokumentumomba, és én magam fogom olvasgatni, meg aki jön hozzám és érdekli, meg anya, mert ííímádom, amikor olyan jókat röhög rajtuk. (Mármint ebből most így nem jött le, de azt akartam közölni, hogy gondolom nem túl sok blogolvasót érdekelne 26 oldalnyi beszólás, amiket az unokahúgaim mondtak.)

Kiolvastam ma reggel a Komfortos mennyországot, és annyira jó volt, hogy ilyen jó könyvet már nagyon régen olvastam (na jó, ez hülyeség, mert a Boleyn kisasszony is majdnem ennyire tetszett, de akkor is). Szerintem mondjuk a végén volt egy-két hülyeség, ami nem kellett volna bele, de gondolom, az írónő ezt a vénáját is meg akarta mutatni. Igazán kíváncsi vagyok a filmre. De egyébként ezeknek a fajta regényeknek mi a műfaja? Mert én nagyon meg voltam rémülve, hogy mi van, ha ez a könyv hasonlítani fog a Meztílábamra,de végül nem hasonlított, csak abban, hogy ez is van, amikor szomorú, van, amikor vicces, van, amikor félelmetes, van, amikor vidám és van, amikor morbid. Jó, mondjuk a Mezítlábban én minden fajta érzelmet meg stílust kiélezettebben mutattam be, nem ilyen finoman, de ebben ettől függetlenül hasonlítanak,és fogalmam sincs, hogy hívják ezt a műfajt vagy stílust. Mert mondjuk Stephen King könyveiben is érvényesül mindez, de azok mégis egyértelműen thrillerek vagy horrorok (már amelyik), de a Mezítlábra meg a Komfortos mennyországra nem mondanám ezt. Jó, nagyon érthető voltam. (Egyébként erről jut eszembe, tudja valaki, hogy Stephen King nevét miért Sztívön Kingnek ejti egy csomó ember? Mert az szerintem Sztefen. Akkor lenne Sztívön, ha úgy lenne írva, hogy Steven. Még tavaly a suliban  a magyar szakkörön ugyanis mindenki magától értetődően Sztívönnek ejtette. Mi a szar van?)

Köszönöm.